Prehradenie rieky Váh pri Bytči v roku 1581 - videoprezentácia.

Minulý štvrtok - 25.IX.2014 - sa v Komárne konalo odborné sympózium na tému:

Historické mapy, plány a veduty z Podunajska a Považia,

na ktorom som sa venoval unikátnej zmienke o úplnom prehradení rieky Váh v roku 1581. Okrem videoprezentácie, pridávam aj predbežné rezumé, ktoré organizátori vzhľadom k dvojjazyčnosti miesta konania, a tiež pre účasť bádateľov z Maďarska preložili do maďarského jazyka.

Príspevky budú publikované aj v zborníku, kde sa v mojom príspevku budem problematike venovať podrobnejšie než v krátkej a zhustenej videoprezentácii.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Prehradenie rieky Váh pri Bytči v rokoch 1580-1581.

(Zatiaľ prvý známy pokus o reguláciu rieky na jej strednom toku).

M. Martinický

Rieka Váh dlhá 403 km je najdlhším slovenským vodným tokom. Svoju silu získava sústredením vodných zdrojov z viac než jednej pätiny územia Slovenskej republiky (povodie 10640 km²). Je významnou prírodnou dominantou severného a západného Slovenska a od najstarších čias bola využívaná obyvateľstvom aj ako dôležitý obnoviteľný hospodársky zdroj.

Od stredoveku máme zmienky nie len o extenzívnom rybolove, ale aj o cielenom chove rýb v umelo vytvorených príbrežných nádržiach nazývaných „sedze“ (násada rýb). Chov a výlov rýb sa príležitostne vykonával aj v mŕtvych ramenách, ktoré sa vytvárali najmä po povodniach. Druhým najčastejším využitím bolo využitie vodnej sily Váhu na plávajúcich mlynoch, pretože v týchto prípadoch nebolo nutné prekopávať systémy prívodných kanálov ako na menších tokoch aj v relatívne vyšších nadmorských výškach. V neposlednom rade bol Váh dopravnou tepnou a dodnes hlavné komunikačné ťahy, či už cestné alebo železničné, rieku kopírujú. Ešte sto rokov nazad bolo bežné vidieť na Váhu plte, ktoré v svojej prostej dokonalosti splavovali nie len drevo ako surovinu, ale slúžili aj na prepravu osôb, často významných. Váh bol zároveň aj dopravnou prekážkou, ktorú prekonávalo obyvateľstvo výstavbou mostov pevných, pontónových, prípadne zriaďovaním kômp a prievozov.

Váh bol teda dobrým sluhom usadlíkom i „pocestným“, ale bol aj zlým pánom, keď sa prejavil ako nespútaný prírodný živel a svojou silou doslova odnášal výsledky ľudskej práce a často nútil ľudí zvážiť, či ich vzájomný vzťah je skutočne symbiózou.

 K zatiaľ najstarším dokladom snahy regulovať rieku Váh na jej strednom toku patrí pokus Imricha Forgáča, tútora Juraja Turzu, majiteľa Bytčianskeho panstva, ktorý v priebehu rokov 1580-1581 sústredil obrovský ľudský i materiálny potenciál a pri chotárnych hraniciach Malej Bytče a Hrabového (cca. 220 km rieky) začal s budovaním hrádze. Záznam o stavbe síce nevyhotovili odborníci, ale len volení zástupcovia Trenčianskej stolice, napriek tomu obsahuje niekoľko detailov, ktoré čiastočne zaznamenali technologický postup použitý pri stavbe. Nezodpovedanou otázkou zostáva prípadná účasť talianskych architektov a kamenárskych majstrov, ktorých Turzovci povolali k realizácii prestavby Bytčianskeho zámku a ďalších unikátnych stavieb (napr. Svadobný palác v Bytči). Zemania z Hrabového videli v stavbe realizovanej Bytčianskym panstvom úmysel zväčšiť svoje územie na ich úkor. Obávali sa, že zmenený tok zničí ich vysiate polia a upozornili aj na to, že stavba znemožní priechod pltiam. Či Imrich Forgáč musel ustúpiť zemanom z Hrabového nevieme, možno Váh vyriešil jestvovanie „priehrady“ vlastnou silou ... Pri obhliadke škôd na území panstva, po jarnom prívale vôd v roku 1593 sa však žiadna hrádza nespomína, hoci škody práve v Malej Bytči boli popísané veľmi podrobne, pretože zasiahli priamo osídlenú časť dediny. Mimochodom túto povodeň z roku 1593 spomínali s rešpektom svedkovia ešte aj v roku 1641.

                Plány samotnej stavby v grafickej podobe samozrejme nemáme k dispozícii, ak vôbec jestvovali. Rôzne mapy a plány poznáme až z druhej polovice 18. storočia a v súvislosti s reguláciou Váhu v tomto priestore, vypracoval stoličný geometer plán regulácie Váhu, na úseku Dolný Hričov – Mikšová, ktorého súčasťou je aj grafické znázornenie situácie brehov rieky v stave k roku 1798(?) s vyznačením násypov, ktoré mali znížiť počet vedľajších ramien a spevniť brehy. Hoci sa tento projekt nikdy nerealizoval, zaujímavá je zhoda vybraného úseku rieky s umiestnením dnešných priehrad, ktoré sú súčasťou tzv. Vážskej kaskády. Tento komplexný systém vybudovaný až po II. svetovej vojne reguluje rieku na úseku od Liptovskej Mary po Madunice a zahŕňa 22 priehrad (a vodných elektrární) a niekoľko, s tokom súbežných derivačných kanálov, vďaka ktorým je tento priestor možné lepšie chrániť a rozvíjať.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

A Vág duzzasztása Nagybiccsénél 1580-1581-ben

(Az első eddig ismert próbálkozás a folyó középső szakaszának

folyamszabályozásáról)

Mgr. Miroslav Martinicky

(SzKBM Nagybiccsei Állami Levéltár)

403 kilométer hosszúságával Vág Szlovákia leghosszabb folyója. Erejét a belé áramló folyók vize összegyűjtéséből nyeri, Szlovákiának csaknem 1/5 részéről (vízgyűjtő területe 10640 km2). Meghatározó természeti jelensége az ország északi és nyugati részének.

Ősidők óta az emberek által használt fontos megújuló gazdasági erőforrásnak számított. Már a középkorból származnak olyan feljegyzések, amelyek nem csak az extenzív halászatról, de a célzott haltenyésztésről is (mely mesterséges part menti medencékben, úgynevezett vej székben folyt) szólnak. A haltenyésztést és a halászatot alkalmanként a folyók holtágain is végezték, melyek főleg az árvizek után jöttek létre. A víz erejének második leggyakoribb kihasználása az un. úszó vízimalmok használatával történt, mivel ezekben az esetekben nem volt szükség az ellátási csatornák kiásására úgymint a kisebb folyókon és a viszonylag nagyobb tengerszint feletti magasságokban sem. Nem utolsó sorban pedig a Vág fontos közlekedési útvonalnak számított és máig is a központi útvonalak (vasút, főutak) követik a folyó medrét.

Még 100 évvel ezelőtt is megszokott volt a Vágón tutajokat látni, melyeket nem csak faszállításra használtak, de személyszállításra is, sőt gyakran nagyon fontos és ismert személyek szállítására is. Másrészt viszont közlekedési akadálynak is számított, melyet az emberek hidak (pontonhidak,szilárd hidak), illetve kompok segítségével győztek le.

A Vág így jó szolgálója volt a telepeseknek és vándorlóknak, de rossz ura, mikor korlátlan természeti elem énjét hozta elő és erejével szó szerint elmosta az emberi tevékenység eredményeit, gyakran kényszerítve az embereket arra, hogy elgondolkodjanak, a kettőjük kapcsolata tényleg egy szimbiózison alapuló kapcsolat-e.

Forgách Imréhez, Thurzó György pártfogójához, a Nagybiccsei birtok tulajdonosához kötődik az eddig ismert legrégibb próbálkozás a Vág folyamszabályozására. 1580-1581-ben rengetek építőanyagot és emberi munkaerőt gyűjtött össze Nagybiccse és Hrabó határánál (ez kb. 220 km jelentett a folyó hosszúságából). Nekikezdett a gát építéséhez. Annak ellenére, hogy az építéssel kapcsolatos feljegyzéseket nem szakértők, hanem csak Trencsén vármegye választott képviselői készítették, tartalmaznak néhány nagyon fontos és értékes technológiai eljárást a duzzasztógát megépítéséről. Megválaszolatlanul marad azonban az a kérdés, hogy az olasz építészek és kőművesek csoportja, melyet a Thurzó család a Nagybiccsei kastély, és egyéb építmények átalakítása céljából hívott meg            (pl. Nagybiccsei esküvői palota), vajon részt vett-e ezekben a munkálatokban.

A hrabói nemesek ebben az építkezésben a Nagybiccsei birtokosok azon szándékát vélték felfedezni, hogy az ő kárukra akarják a Nagybiccsei birtokot megnagyobbítani. Féltek attól, hogy az így megváltozott áramlás tönkreteszi majd a már bevetett földjeiket és felhívták a figyelmet arra is, hogy a gát akadályozza majd a tutajközlekedést. Hogy Forgách Imre a hrabói nemeseknek engedett-e, azt nem tudjuk, ugyanis lehet, hogy a Vág saját erejével oldotta meg a duzzasztó létezését. Az 1593-as tavaszi árvíz okozta károk íelmérésénéJ azonban semmilyen duzzasztót nem említenek, annak ellenére, hogy pont a Kissbiccsénél okozott károk voltak nagyon alaposan felmérve, mivel azok közvetlenül a lakott területei érték. Ezt az árvizet még 1641-ben is nagy tisztelettel emlegették a szemtanúk.

A duzzasztó grafikus tervei, sajnos nem állnak rendelkezésünkre, ugyanis nem biztos, hogy egyáltalán léteztek. Ehhez a területhez kapcsolódó folyó szabályozási tervek és tervrajzok, csak a 18. század második feléből maradtak fenn. A vármegyei földmérő kidolgozott egy Vág szabályozási tervet az Alsóricsó-Miksová vonalon, melynek részét képezi a tópartok állásának grafikus jelzése 1798-ig. Az említett terven láthatók olyan védőtöltések, melyek a tópartok erősítésére és a holtágak számának csökkentése végett jöttek létre. Annak ellenére, hogy ez a terv sosem valósult meg, sokban hasonlít a mai duzzasztók elhelyezéséhez ezen a szakaszon, melyek az un. Vág folyami kaszkád részét képezik . Ez az összetett rendszer - mely csak a Il.világháború után épült ki - szabályozza a folyót a Szentmáriai víztározótól egészen Vágmedencéig. 22 víztározóból és vízerőműből ál, és néhány a folyómederrel párhuzamos levezető csatornából, melyeknek köszönhetően ezt a területet könnvebben lehet védelmezni és feileszteni.